WWW.ASSZEM.HU/KIGARCHIV – Az iskola jelenlegi lapja: www.kig.hu info@kig.hu
      
A videó-csoportok felsorolása
 

Károlyisok egyéb produkciói

Feltöltve: 2009.09.20

Károlyis diákok, tanárok tábori vagy más, iskolai rendezvényektől független művészeti jellegű produkciói. Azaz minden ilyen, ami nem a Károlyi Gimnázium rendezvényein történt vagy készült. A legutóbbi feltöltés: TOMAHAWK: MESCAL RITE 1 (videoklip 4.b-s rajzokból).

1.Kovács Bernadett (2.c) műkorcsolya-versenyszáma, 2006. január 8. – műkorcsolya-bemutató (versenyen)
„Kovács Bernadettnek hívnak, 2.c osztályos vagyok.
Tavaly ősszel (2005-ben) kezdtem műkorcsolyázni a Budapesti Korcsolyázó Egyletben. Edzőm Czakó György. Heti 12 óra jeges edzésem van, ezen kívül heti kétszer másfél óra balettre és heti egyszer másfél óra mélyizomfejlesztő tornára is járok.
Reggelente, amikor ti még sokan az igazak álmát alusszátok, én már hajnali edzésen veszek részt, azután frissen beérkezem az iskolába – és folytatódik a nap.
Első versenyem az Országos Bajnokság volt 2006. január 8-án, ahol 14. lettem. Edzőm szerint első versenyen ez nem rossz eredmény. Most készülünk a Rozmaring Kupára. Ez március elején lesz, s részt vesznek rajta más nemzet sportoló gyerekei is. Kérlek titeket, szurkoljatok nekem!
Köszönetet szeretnék mondani az igazgató néninek, hogy lehetőséget biztosít az iskola arra, hogy első órán is edzésen lehessek, a tanító néniknek, hogy segítenek a hiányzást pótolni, edzőmnek a türelmes munkáért, és szüleimnek a biztatásért és kitartásukért – hogy kedvenc sportomnak hódolhatok.” – Kovács Bernadett
Az eredeti videót Bernadett szülei készítették. A felvett produkciót teljes egészében, feliratokkal, tömörített fájlban tesszük közzé.www.kig.hu
2.Hajó-kaland, avagy A cigaretta-vég – tábori burleszkpróba
A 2006 nyarán az idősebb korosztálynak rendezett nagyberényi színjátszó tábor produkciója. Fekete-fehér, régi filmet imitáló burleszk-történet egy hajó utasainak viszontagságairól – melyet a táborozók (már persze az aktívabbak, hehe) együtt írtak. A filmben minden táborozó szerepel, többségük tavaly még károlyis volt. Operatőr: Ft. Ohm Asus. Vágás, effektek és zene: Lead Iron.

A film még a tábor ideje alatt elkészült nézhető formában. Az utólagos korrekciók 2006 decemberében történtek. A videó megjelent a Kelő nappal újra kelek c. 2006-os, károlyis dupla cd második lemezének extrái közt.
3.Három holló kék lánggal égeti egymást – képes versetűd károlyisok rajzaival és hangjával
Ez a kisfilm károlyis gyerekeknek 2002 és 2006 között készült rajzaiból és festményeiből fűz „történetet”. A képsort a 2006 decemberében a Károlyiban megjelent Kelő nappal újra kelek c. dupla cd hanganyagából – illetve egy korábbi cd-nkről – vett hangfelvétel-idézetek kísérik. A videó megjelent a Kelő nappal újra kelek második lemezének extrái közt.A szövegmondók, sorrendben: Tóth Zsófia (1.o), Hosták Kata (5.o), Héger Rebeka (4.o), Króner Vivien, Kupcsik Fanny, Szabó Júlia, Pintér Barbara (5.o), Bernolák Csilla (4.o), Dévai Anikó (tanító), Kupcsik Fanny (3.o; 2004). A képek alkotóinak felsorolását lásd a videóban! Zene: Veszprémi Attila (Cím nélkül – részlet; Befagyott patak az erdő szélén – részlet; Merengés I )
4.Karácsonyi boltosmesék – kisfilm
2007 karácsonyán mutatta be az alsós károlyis meseíró-szakkör a Karácsonyi boltosmesék c. jelenetsorát az Ifjúsági Ház színpadán. Az akkori előadás lényege a 2008-as filmváltozatban sem változott – minden elhangzó szöveget a filmben szereplő gyerekek írtak 2007-ben, harmadikos illetve negyedikes korukban.
5.Tomahawk: Mescal Rite 1 – zenei videó, animáció
A 2008/2009. tanév 4.b osztályosainak Norval Morrisseau indián festő nyomán készített munkáinak felhasználásával jött létre ez a videó 2009 áprilisában. A zene a Tomahawk nevű – alapvetően valamiféle experimentális metálnak nevezhető zenét játszó – együttes száma, Anonymous című lemezükről, melynek teljes egésze a pusztuló (és részben elpusztított) indián kultúra és hitvilág univerzumában játszódik.
6.Búcsúdal – Jamie Winchester dala, károlyisok előadásában – dal, dokuvideó
Jamie Winchester Búcsúdal c. szerzeménye. Ének:Jász Tünde, Nagy Apolka, Remetei Gitta, Héger Rebeka, Császár Nikolett, Tátrai Adrienn. Felkészítés, vokál: Aranyosi Lóránt. Felvétel, keverés, vokál: Veszprémi Attila. Ötlet: Antos Gábor. Videóvágás: Kluka Norbert. A felvétel a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumban készült 2009 júniusában. A zenei alapért köszönet Jamie Winchsternek.
ARCHIVUM.KIG.HUwww.kig.hu info@kig.hu