Ennél az összeállításnál nem írok neveket, mert ezek kisebb részben nem „lepcsételt„, megjelenésre szánt felvételek voltak. Ugyanakkor itt semmiféle dokumentálási cél nem vezetett szeretem ezeket a felvételeket, és úgy válogattam, hogy mindben legyen valami, ami a valódi amatőr ethosz örömére érdemes arra, hogy megmutatkozzon.
1. A „Nyisd ki szemed” próbafelvétele 2012-ben, gitártanulás közegében született hogy a kis dal megmaradjon. Az énekes-gitáros saját szerzeménye, én a billentyűket tettem hozzá. Amolyan ütlegelős, Archive-hangulatú mixnek tervezte magát, aztán félbemaradt.
2. A „Fáradt vagyok” az énekes-gitáros Üveges Anna (7. o.) egy kis segítséggel kikalapált saját dala, és lám, készítettünk belőle rendes felvételt. A gitáros tanítványaim újabb albumára készült 2012-ben, de utóbbi végül nem jött létre.
3. A KFT „Ha kövér leszek” c. dalát sok gyerek spontán megtanulta és énekelte egy 2008-as táborban ez a felvétel az egyik leglelkesebb énekessel, Baranyai Katával (3. o., asszem) született nem sokkal később belőle.
4. A Büfédalt VA írta valamikor a 2010-es évek elején. A hanmadikos kislány, aki ezen a felvételen egy apró tábori szobában énekli, a maga kedvére tanulta meg, és kérte, hogy vegyük föl. (A felvétel keresetlen példája a spontán hangköltészetnek; amikor nem a gyakorlás vagy az úgynevezett énektudás hozza létre az önazonos hangi történést, hanem egyszerűen annak megnyilvánítása, ami van.) Én a gitár vagyok, a háttérben egy 10. osztályos segítőnk koppangat halkan egy kézidobon.
5. Az „A tokaji szőlőhegyen – katyvasz-remix” egy második, könnyedebb verziója a jóval melósabb eredeti feldolgozásnak, amely a 2003-as „Az Iskolapad húsz hangja...” lemezen szerepel a másodikos Szfárli Zsófi énekével, ahogy itt is (halld itt, vagy nézz hozzá ebben az albumban egy későbbi minivideót. amelyet kis részben egy 2007-es filmezős táborozás reszlifelvételeiből, nagyobb részben pedig egy kerti futószőlőlevélre és egy tripben lévő vasalódeszka snittjéből vágtam valamikor 2020 körül).
6. A Velvet Underground „Candy says” c. dalát próbafelvételként rögzítettük, aztán úgy maradt. Nem volt megjelenésre szánva.
7. A „Fal takarja...” a 12 éves előadó, Labodics Eszter saját szerzeménye, a kérésére vettem föl, egy ülésben. A dal gyönyörű és tökéletes.
8. A francia Malicorne „Le Luneux” vagyis: „A Vak” című dala 1974-ből. A magyar fordítást én készítettem. Nem volt kiadásra szánva.
9 „Blip” ez egy minimalista szösszenetem, nem használtam még semmihez. Itt jó volt ki átvezetésnek, hogy „A Vak” után ne legyen nagyon morbid a következő dal.
10. KFT: Jójszakát! – a feldolgozásunk a „Mese a gellérthegyi óriásokról és a gyerekekről” című filmes álomjáték záró dala. Az énekes: Kinorányi Dóra (6. o.). Itt most az egyszerűbbre kevert, minimálisan felöltöztetett verziót teszem közzé.
Extrák 1 Egyedi dalok gyerekekkel
Nem használt / albumba nem került kész verziók, demók, próbafelvételek(00:26:56)